Nyelv kiválasztása hu en pl ro sk
jezyku-holenderskim

Amit a holland nyelvről tudni kell

30 március, 2023
Sylwia Szerszeń

Hány magánhangzót tehetünk egymás után egy szóban? Lehetséges egy teljes mondatot elmondani egyetlen szóval? Állhat egy szó akár 60 betűből? Hallottál már lágy és kemény “g”-t? Igen, erről szól a holland nyelv.

A holland nyelv a nyugat-germán nyelvek csoportjába tartozik, Hollandia egyetlen nemzeti nyelve. Hollandiában, Belgium északi részén, Franciaországban az Északi-tenger mentén és néhány Atlanti-óceánon túli országban is beszélik. Közel áll az angol nyelvhez, viszont sok a hasonlóság a némettel is. Világszerte körülbelül 23 millió ember beszéli anyanyelvi szinten a hollandot, az Európai Unióban pedig 5 millióan tekintik második nyelvként.

A holland nem a legkönnyebb nyelvek egyike, a hollandok előszeretettel kapcsolnak össze több szót is új szóösszetételeket alkotva ezzel. Na, de milyen hosszúak a leghosszabb holland szavak? A Van Dale hivatalos holland szótár szerint a leghosszabb szó “meervoudigepersoonlijkheidsstoornis” a maga 35 betűjével, ami többszörös személyiségzavart jelent, és ez még csak az egyes száma. Többes számban gazdagodik még három betűvel. Bár nem hivatalosan elfogadott, de van a holland nyelvben egy 60 betűből álló szó, amely még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült. 2007-ben a Lingo nevű holland tévéjáték arra kérte a nézőket, hogy a lehető leghosszabb szavakat küldjék be. Ekkor született a 60 betűs “szörnyeteg”, a “kindercarnavalsoptochtvoorbereidingswerkzaamhedencomitéleden”, ami annyit jelent, hogy a gyermekfarsangi felvonulást előkészítő munkabizottság tagjai. Te ki tudnád mondani?

Szükséges-e hollandul tanulni?

A Hollandiában élő emberek híresek arról, mennyire jól tudnak angolul. Így hát nem mondhatjuk, hogy nélkülözhetetlen megtanulni hollandul, ha az országba akarsz menni, hiszen az angollal is tökéletesen boldogulni fogsz. Ennek ellenére a hollandok örömmel veszik, ha érdeklősz a nyelvük iránt és megpróbálkozol a használatával. Megmutatjuk, hogyan kezdj el hollandul tanulni!

Elsősorban tűzz ki magadnak egy célt! Miért szeretnéd megtanulni a holland nyelvet? Szintet lépnél a CEFR (Common European Framework of Reference for Languages) skálán? Le akarod tenni az integrációs vizsgát? Vagy csak a holland barátaiddal akarsz beszélgetni? Teljesen mindegy, csak tartsd ezt szem előtt, és meríts belőle motivációt!

Válaszd ki a tanulási stratégiádat! Nem mindenki tud egyformán tanulni, van aki hallgatás alapján tanul, mások vizuális típusok. Mérlegeld, hogy melyik módszer áll közelebb hozzád, és építs fel egy stratégiát, majd kezdd el a holland nyelv tanulását!

De hol és hogyan?

  • Használj alkalmazást! A nyelvtanuló applikációk tökéletes alapot nyújtanak egy nyelv megtanulásának megkezdésére. Ne felejtsd el, hogy egy ilyen alkalmazással nem fogod teljes mértékben elsajátítani a nyelvet, viszont a szókincsedet tudod bővíteni általuk. Töltsd hát le a Duolingot, a Memrise-t, a Drops-t vagy akár a Mondley-t és tanuld meg a holland alapkifejezéseket!
  • Iratkozz be egy nyelviskolába! Az alkalmazás után ez a következő lépés a holland nyelv elsajátításához. Több nyelviskola és kurzus közül válogathatunk, vannak magániskolák, ahol mind beszéd, mind pedig megértés szintjén meg tudjuk tanulni a nyelvet, és vannak önkormányzati, valamint közkönyvtári kurzusok, ahol inkább a társalgáson van a hangsúly. Ezekért nagyrészt fizetni kell, de vannak ingyenes kurzusok is.
  • Regisztrálj online nyelvtanfolyamra! Ha nincs időd elmenni nyelviskolába, ez is egy megoldást nyújthat a nyelvtanulásra. Ma már rengeteg MOOC (Massive Open Online Course) létezik, ahol jól szervezett órákon vehetsz részt saját időbeosztással. A legtöbb ilyen tanfolyam ingyen elérhető, kezdheted is akár a Groningeni Egyetem bevezető kurzusával.
  • Csatlakozz online közösségekhez! Fel tudod venni a kapcsolatot más online nyelvtanuló csoportokkal, akikkel Discordon, Redditen vagy a Duolingon tudsz hollandul beszélgetni. Ezekben a csoportokban lehetőséged nyílik gyakorolni a nyelvet, ismerkedhetsz és akár a legjobb holland mémeket is megoszthatjátok egymással.
  • Hallgass holland podcastokat és zenéket! Ez a módszer segít a helyes holland kiejtés megtanulásában, és ha olyan témájú podcastokat választasz, akkor betekintést nyerhetsz a holland kultúrába is.
  • Nézz holland tévéműsorokat és filmeket! Akár anyanyelveden holland felirattal, akár holland nyelven angol felirattal, de mindenképpen előnyödre válik és közben szórakozol is.
  • Beszélj hollandokkal! Gyakorlás, gyakorlás és gyakorlás. Így tudod a legkönnyebben és leggyorsabban elsajátítani a holland nyelvet.

Összességében a holland nyelvet nem könnyű megtanulni, de elegendő kitartással és motivációval ez sem lehetetlen. Kezdd mindig az alapokkal és onnan haladj szép fokozatosan! Íme néhány alap mondat, és kifejezés, amit a mindennapokban használhatsz:

  • Ja = Igen
  • Nee = Nem
  • Alsjeblieft = Kérem
  • Bedankt = Köszönöm
  • Graag gedaan = Szívesen
  • Hoi = Szia
  • Goedemorgen = Jó reggelt
  • Goedemiddag = Jó napot
  • Goedenavond = Jó estét
  • Goedenacht = Jó éjszakát
  • Doei = Viszontlátásra
  • Tot Ziens! = Viszlát!
  • Excuseert u mij = Elnézést
  • Sorry = Bocsánat
  • Geen probleem = Semmi gond
  • Geeft niks = Rendben van
  • Spreek je Nederlands? = Beszélsz hollandul?
  • Ik spreek geen Nederlands = Nem beszélek hollandul
  • Spreekt u alstublieft langzamer = Kérem beszéljen lassabban
  • Zou u dat alstublieft kunnen herhalen? = Megismételné kérem?
  • Ik begrijp het = Értem
  • Ik begrijp het niet = Nem értem
  • Ik weet = Tudom
  • Ik weet niet = Nem tudom
  • Pardon, waar is het toilet? = Elnézést, meg tudná mondani merre van a mosdó?
  • Heren = férfi
  • Dames = női
  • Vrij = szabad
  • Bezet = foglalt